20160823_132246.jpg20160823_132332.jpg20160823_132509.jpg20160823_132526.jpg20160823_132718.jpg20160823_132752.jpg20160823_132832.jpg20160823_133026.jpg20160823_133340.jpg20160823_133633.jpg20160823_134140.jpg
Kondó község Borsod-Abaúj–Zemplén megyében, a Bükk lábánál található, területe 1962 hektár (=19,6 km²), Miskolctól 20 km-re, a Pitypalatty- völgyben. 613 lelkes kis falu a Harica- patak völgyében.
Kondó település már a XIII. században létezett, a borsodi vár tartozékaként, a borsodi várjobbágyok birtoka volt.. Ez nem a jelenlegi település helyén volt, hanem jóval beljebb a Harica-völgyön, ennek már csak romjai vannak az Iskolakő környékén. A Ludna,/Harica név jelentése haraszt. Első okleveles előfordulása 1240-ből maradt ránk.
A jobbágyok közül IV. László az Ottokár ellen vívott csatában tanúsított vitézségükért többeket megnemesített és birtokkal ajándékozott meg.
Később az Ákos nemzetség birtoka, az Ákos nembéli Ernye fia, István nádor a német származású Herbordnak adományozta.
Ebben az időben már állott kőből készült egyháza, melyet Szent Mihály őrangyal tiszteletére szenteltek. Azt utódok között per támadt az örökséget illetően, majd István nádor fiainak hűtlensége miatt Károly Róbert király Kondót elvette, és Diósgyőr várához csatolta. Később miután meggyőződött arról, hogy a Herbort/Herbart utódok igénye jogos, 1341-ben visszaadta a községet a családnak.
A község nevét az oklevelekben Kondó, Kudov, Condo, Kando alakban találjuk. A település nagyságára lehet következtetni abból, hogy 4 garas adót fizetett a pápai tizedjegyzék szerint.
A Herbord/Herbart utódok a későbbiekben Kondóinak is nevezték a családjukat. 1408-ban kelt oklevél bizonyítja, hogy Kondói Miklós fia, Miklós 400 forintért örök áron eladta birtokát az egyébként rokon Tibold fia Mihálynak. Az adásvételi szerződéshez Zsigmond király 1412-ben beleegyezését adta. A másik birtokrész is a Tiboldokhoz kerül ajándékozás címén, a Tiboldok meg is maradtak birtokosnak a család kihaltáig. Házasság folytán, az un. leánynegyed kiadásával más családok, így Simon, a Barátnoki család is birtokot szerzett Kondón. Eger eleste után hódoltsági község lett, a török kivetette adót Hatvanba fizette.
A protestantizmus elterjedésével kezdetben Varbónak majd Sajószentpéternek lett a leányegyháza. A későbbiekben önálló egyházzá lett, és templomot is építtetett, melyet a XVIII. század elején a megye segítségével javíttatott.
Kondó község úgynevezett zsáktelepülésnek számít, bár a hegyi utakon keresztül elérhető több település is. A falut teljesen átszeli a főutca, melyből hosszabb-rövidebb kis utcák ágaznak le merőlegesen. A főutcán többségében kockaházak illetve tetőtér-beépítéses ingatlanok találhatók.
A kis utcákban már kirajzolódik a régi falusias utcakép, a tornácos házakkal, de imitt-amott ezekbe is befurakodik már egy-egy tetőtér beépítéses illetve emeletes épület. A község rendezési tervében emiatt több régi parasztház védetté lett nyilvánítva, az eredeti falusias jelleg megőrzése végett. Többemeletes épület a községben nem található. Az ingatlanokhoz előkert és konyhakert is tartozik.
A településen keresztül folyik a Harica-patak, mely Sajólászlófalván a Nyögő-patakba torkollik. A hegyvidéki adottságokból kifolyólag a község határában egymást érik a szőlőkertek.
A település nem érint főútvonalat, így a közlekedés nagyobbrészt személyautó illetve autóbusz-forgalomra korlátozódik.
A 90-es évek elején indult fejlődésnek a település. Az évek folyamán a településen kiépült a teljes víz-, gáz-, szennyvízcsatorna hálózat, valamint a telefon, kábel TV és internet hálózat is.
A fiatalok elvándorlásának megakadályozása érdekében óvoda és könyvtár került kialakításra a rendelkezésre álló épületek átépítésével.
A község négy osztályos általános iskoláját 2007-ben kényszerült megszüntetni a Képviselőtestület. A gyermekek iskolabusszal utaznak a közeli településen található református általános iskolába, illetve a sajószentpéteri iskolákba.
A településen rendelkezésre áll művelődési otthon, orvosi rendelő, posta, élelmiszerüzlet. A közutak el vannak látva aszfaltburkolttal. Az elmúlt években került sor a közvilágítás korszerűsítésére, valamint a középületek energiatakarékos világítással történő ellátására.
Az utóbbi években a közfoglakoztatás keretében illetve elnyert Belügyminisztériumi pályázati keretből településünk világosítása, az önkormányzat által fenntartott ingatlanoknál a település képet szépítő fából készült új kerítések épültek, új buszvárók építése, községházánál térkővel burkolt parkoló építése, aszfaltburkolások elvégzése valósult meg. Továbbá a leromlott állapotú járdák helyett újak építése valósult meg.
2007-ben a település közigazgatási területén, a Sajószentpéter-Lyukóbánya közötti út mentén üzemanyag töltőállomás létesült.
2008-ban európai uniós forrásból megtörtént az orvosi rendelő akadálymentesítése. Egyúttal saját forrásból az épület külső felújítására is sor került.
Joomla templates by a4joomla